SZAVAKAT KAPÁLUNK MONDATNYI BARÁZDÁKBÓL
Alternatív tudósítás egy falugyűlésről
Kiss Gábor utolsó frissítés: 09:35 GMT +2, 2013. június 21.Ez az a pillanat, amikor egy sejtésből vágy lesz: akarom ezt a lányt! Sőt, otthonomnak akarom ezt a lányt, mert az otthon nem egy hely, az otthon egy állapot.
Kezdene már cseperegni, amikor az esemény, amiről ellógtunk, véget ér. Ennyit a csendről és nyugalomról, jegyzem meg magamnak, most jönnek a hangos, italra és ételre vágyó férfiak és nő (jöveljézuslégyvendégünk), akiket messziről nem érdekel az a találkozás, ami talán a lényege lenne az ottlétünknek. Egy kút, egy itatóvályú, egy villanyoszlop, a háttérben egy ház, és egy út, ami ezekhez elvezet. Ha kicsit balra tekintünk, akkor van ott egy épület, ott a gyülevész népség, kortyolnak, rágnak, morognak, sugdolóznak. Itt szeretnék először olyan rádióriportot készíteni, ami ne a találkozóról szóljon, hogy mit mondott a szónok, vagy mit reagáltak hangosan a teremben ülő, hanem suttyomban beülni élesre töltött mikrofonnal az emberek közé, felvenni, hogy mit beszélnek egymás között, miért morognak, mit csámcsognak a másik fülébe. Meg készítenék olyan rádióriportot is, ami arról szólna, hogy miről beszélgetnek a cigisek, amikor kisettenkednek az udvarra dohányozni. Alternatív tudósítás egy falugyűlésről.
Lövök néhány képet, nagyrészt portrékat, mert az mindig jobban megy, az újságok képszerkesztő szidnak is miatta, hogy bezzeg portré van száz használható, de egy rendes, tömeget ábrázoló képet nem tudtam készíteni. Aztán lövök egy sorozatot arról a lányról, akiről már írtam, és még írni fogok. Egy véget nem érő történet, ezer apró örömmel, egy folyamat, aminek száz meg száz olyan pillanata van, amelyek néha visszajönnek, és még csak esélyt sem adnak arra, hogy esetleg ezt az egészet elfeledjem, elengedjem, hadd szálljon tovább. Egy képzeletbeli világban, ami a múlt, újraélek egy találkozást, ami egy homokszemcsényi örömet okoz, majd a végén újra a januári hidegben térdelek, és nem tudom hogy kerültem oda.
Egy kút, egy itatóvályú, egy villanyoszlop, a háttérben egy ház, és egy út, ami ezekhez elvezet. Egy falugyűlés, aminek a tartalmára nem emlékszem, csak annyira, hogy hosszú volt, és a házigazda túl sokat beszélt. Aztán volt egy pillanat. Nem mondom, hogy az álmaimban is előjön, mert nem emlékszem az álmaimra, de akár ez is megeshet. Egy fáradt, szomorkás arc, a lány nekidőlve az ajtónak, esőíz áztatta hullámos haja felett, az ajtóra, felragasztva egy dohányozni tilos felirat. Ez az a pillanat, ami soha nem akar véget érni a fejemben, ami újra és újra lejátszódik (repeat mode activated). Ez az a pillanat, amikor egy sejtésből vágy lesz: akarom ezt a lányt! Sőt, otthonomnak akarom ezt a lányt, mert az otthon nem egy hely, az otthon egy állapot, ahol biztonság van, ahol a másik a tenyerén hordoz, és a másikat a tenyeremen hordozom.
Azt írtam előzőleg, hogy nem tudom, hol kezdődött. Íme, megvan a kezdet! A pillanat, amikor a sejtésből vágy lett.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!