Az ember kibontakozásra születik e világra
Kiss Gábor utolsó frissítés: 11:48 GMT +2, 2013. július 11.Haragszom mindenkire, aki lehozza, aki képes egy hírbe tömöríteni egy ember életét, aki kis, vagy éppen nagybetűkkel hirdet egy olyan történést, amelynek nem mediatizálásra, hanem csendre van szüksége.
Van egy másik ilyen keserű emlékem, amit sosem írtam ki magamból. Előző munkahelyemen, egy balesetben meghalt az egyik munkatársam. Évekig foglalkoztatott, ugyanis nagyon közel álltunk egymáshoz. Én már bent voltam munkában, amikor megjelent valaki, és közölte, hogy életét veszítette autóbalesetben. Ekkor találkoztam először azzal, ami a szenzációhajhászást jelenti. Az egyik román lap ugyanis címoldalon hozta a hírt, mintha tényleg valami szenzáció lenne, a félig eltakart testekkel a fotón. Ekkor éreztem először azt a haragot, amit az elmúlt napokban is, hogy az emberi élet szentségét semmibe veszik. Szoktuk mondogatni, hogy élet méltóságát bármilyen körülmények között meg kell őrizni. Lám, még ha ezt a szabályt be is tartjuk,
halálában és haláláról lesz szenzáció, és nagybetűs, színes hírszalag.
A román média (bár néha a mi kis erdélyi magyar médiánk se kivétel ez alól) egyik nagyon rossz hatása, hogy a nagybetűs, szenzációs, sárga vagy éppen piros hírszalagokkal képtelenné tesz arra, hogy egy idő után bármi empátiát érezzünk emberek iránt. Bár bevallom, nagyon régóta nem nézek tévét, és nagyon megválogatom, hogy mit olvasok el, és mit nem, még így is érzéketlen maradok, amikor gyilkosságról, szörnyű halálesetekről értesülök. Mindaddig, amíg nem valakivel a közvetlen környezetemből történik valami olyan, amire nem csak nem számítottam, de amitől szótlan maradok. És haragszom mindenkire, aki lehozza, aki képes egy hírbe tömöríteni egy ember életét, aki kis, vagy éppen nagybetűkkel hirdet egy olyan történést, amelynek nem mediatizálásra, hanem csendre van szüksége. Nem kell hirdetni, hogy valaki közülünk, akit szerettünk, tiszteltünk, többet már nem lesz ott az órákon, nem jön képzésekre nem fog kacagni, vagy éppen felháborodni, ha úgy érzi, igazságtalanság történt vele.
Haragszom mindenkire, aki le tud írni erről akár két mondatot is.
Haragszom azokra is, akik egy temetésről fényképet, vagy hírt közölnek, mert úgy érzem, hogy még holtában sem hagyják nyugodni, ott is karakterekké és pixelekké akarják átalakítani azt, amit nem lehet. Az emberi életet nem lehet ennyire degradálni, és nem, feltörő érzelmeket sem lehet ilyen formában megjeleníteni, bármilyen gazdag és ékes legyen a nyelvünk.
Halálesetekkel foglalkozni nem a média feladata. Azon keresztül felhívni a figyelmet talán igen, de annak is meg kell találni a módját, hogy senki ne botránkozzon meg azon, és ahogy írunk róla. Nem hiszem, hogy szabad lenne nekünk bármit is írni, ha nem tudunk olyan szavakat megfogalmazni, amelyek ténylegesen vigasztalóak. És aki már vesztett el valakit, az tudja, hogy a szavak legfennebb jól esnek, de biztos nem vigasztalóak.
Nem szeretem az egyházat ilyen kérdésekbe belekeverni, de íme, egy idézet a Romániai Református Egyház bioetikai állásfoglalásából: Az ember kibontakozásra születik e világra. Pont ez a kibontakozás, amit egy szövegben nem tudunk leírni.
Kedves kollégák, akár nagy, akár kisbetűs hírt faragtok valakinek az életéből, csak arra gondoljatok, hogy néhányan, akik hozzátartozónak érzik magukat, akik ismerték életében is az illetőt, milyen szájízzel fogják olvasni azt, amit ti leírtok, és ha van mód rá, akkor gondoskodjatok arról, hogy a keserűséget ne tegyétek még fájóbbá, még elviselhetetlenebbé olyan karakterekkel, pixelekkel, amelyek tőrként fognak sokak sebzett szívébe szúrni. Ha már írtok, írjatok olyat, amit ti is szívesen olvasnátok, ami nem érezteti a kibontakozó élet kettétörését.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!