2017. július 25. keddKristóf
35°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kissgabor.transindex.ro

SZAVAKAT KAPÁLUNK MONDATNYI BARÁZDÁKBÓL

Szerelem Párizsban

utolsó frissítés: 16:19 GMT +2, 2013. július 16.

Párizs maga a pokol. Párizsban három évnyi szeretkezés kell, hogy az ember a szüzességét elveszítse. És egy élet, hogy a szeretkezéseket kiheverje.

Párizs maga a pokol. Ugyanaz az érzés fogott el megérkezésemkor, mint amikor tizenévesen Kolozsvárra kerültem. Mocsok, tömeg, por, nagyvárosi nemtörődöm emberek, siető munkások, sétáló turisták, mindenütt fényképezők kattogása, szerelemlakatok csilingelése a hídon, egy szóval: pokol. Ennek a városnak az egyetlen szépsége talán a metróvonal. Na az már valami, és ott a mocsok, pisiszag, szűk folyosók, suhanó szerelvények, gyurakodó tömeg ellenére sem az undor fog el. Itt már lehet szerelmet lelni, élni, ölni.

Első felszállás. Fogom a kezét, mi mást tehetnék, a kapaszkodót nem éri el, elesne, beverné a fejét, bár belátom, erre sok helyet nem hagytak a fekete, sárga, és egyéb színű munkások, utazók. Ennek az útnak az érdekessége egy görnyedt kínai bácsi. Én azt mondom, hogy világéletében kétkezi munkából élt meg, kérges keze legalábbis erre utal, de közben ő úgy szorítja a kezem, hogy nem tudok koncentrálni. Pedig az arca érdekes. Ehelyett azt kell hallgassam, hogy az én arcom hogy eltorzult. Már hogyne torzult volna el, ha egyszer legszívesebben ordítottam volna a fájdalomtól, úgy szorította a kezem. Az ellenszer persze egyszerű, csak megsimogattam a kezét, átöleltem a derekát, magamhoz szorítottam, hadd érezze, hogy törődöm vele, és a fülébe suttogtam, hogy reggel készítettem sütit, és mind neki akarom adni. Ezzel csak délután lesz baj, amikor majd felhív, hogy én mégis hogy gondoltam, hogy ennyi sütit készítek neki, hát azt akarom, hogy elhízzon, és mindenki úgy nézzen rá, mint egy kövér tehénre? Én majd hallgatok, ő idegesen megszakítja a beszélgetést, este otthon pedig egy egyszerű, diétás salátával várom, azzal ki tudom engesztelni.

A metró ablaka számomra maga a csoda. Mert az ember átlát rajta, de közben tükröz mindenfélét. Az ablakban összeérnek arcok, egybeolvadnak nemzetiségek, katonásan sorakoznak kezek, és a torz valóság, amit arcokon látni, valahogy megszépül, olyanná alakul, mint a mennyország. Igen, Párizsban ez az egyetlen szép hely, a zsúfolt metrószerelvény. Az ablakban ő is angyal. Olyan, mint régen, amikor még csak ültem vele szemben, és csak néztem. Éjszaka azóta is ezt csinálom, fekszem mellette, és nézem. Már amikor engedi. Mert szeretkezés közben például nem engedi. Hülye szokás, mert miért ne nézhetném, amikor élvezi is a kettőnk együttlétét? Miért csak akkor nézhetem, amikor fintorog, fél, és undorral nézi a borostás arcomat? Emiatt mai napig úgy tartom, hogy szüzek vagyunk mind a ketten, mert úgy is viszonyulunk egymáshoz. Most éppen megjelent az arca az ablak tükrében. Újból beleszeretek, és elengedem. Minden szerelem ezzel kezdődik, egyszer elengedem. Kisebb sikoly rázza meg a szerelvényt, amikor az fékezni kezd. Három fekete szempár rögtön eltűnik a tükörből, egyedül maradok. Addig, amíg bele nem kapaszkodik a pólómba, és azzal együtt a mellszőrzetembe. Megjegyzem, már csak volt mellszőrzetembe, mert olyan erővel húzta a mellszőrzetem magához, hogy az helyben megvált testemtől.

Pillanatkép: Egy lány, fekszik a metrószerelvény padlóján, én, vérrel átitatott pólóban, összekuporodva guggolok. Körülöttünk mindenki zenét hallgat, senkit sem érdekel a történetünk.

A metró megállt, a két balek, én, meg ő, leszállunk. A megállóban két tizenéves csaj csókolózik. A metró elrepül, süvít a száguldó szerelvény, a szűk folyosón a huzat új erőre kap, a folyosó bejáratánál két néger férfi csókolózik. A harmadik pár, mi, csak fájdalmasan kullogunk. Ennek vége, mondja nekem, nem tudok megbízni benned. Van három napod, hogy kiköltözz a lakásból. Pedig az az én lakásom. Úgyis túl sok a leégett tűz okozta hamu a szobákban. Parázs? Az rég nincs, Párizsban a parázs nem hosszú életű. Lángok vannak, de azok csak pillanatokig tartanak. Két tizenéves csaj csókolózik a metrómegállóban. Az ablakból látom őket minden nap, meg azt az arab csajt, akinek az arca évek óta rabul ejt. Véres pólóval kullogok vissza a metrószerelvény közepébe. A görnyedt kínai öregember zsákjába nyúl. Nem veszek semmit – mondom neki. Akkor csak fogadja el, és kezembe nyom egy rózsaszín pulóvert. Egye fene, jobb ma egy rózsaszín pulóver, mint holnap egy vértől ragacsos póló. Este külön alszunk, én a fotelen, ő az ágyamban. Ma este pedig elveszítjük a szüzességünket, és ezzel nekilendülök a lépcsőnek. Utoljára, mondja, amikor a testem, amit először nem érzek idegennek, egybeolvad az övével. Először, suttogom.

Párizs maga a pokol. Párizsban három évnyi szeretkezés kell, hogy az ember a szüzességét elveszítse. És egy élet, hogy a szeretkezéseket kiheverje.