ZOLTI BÁCSI
A délelőtti jó szokásunk
Kiss Gábor utolsó frissítés: 09:52 GMT +2, 2012. június 6.1990. január elsején, amikor nem kellett fát lopni, mert Újév volt, Zolti bácsi családjával, fiával, unokáival és dédunokáival, bevonult a templomba. A fiatal tiszteletes izgatott volt.
1990. január elsején, amikor nem kellett fát lopni, mert Újév volt, Zolti bácsi családjával, fiával, unokáival és dédunokáival, bevonult a templomba. A fiatal tiszteletes izgatott volt. Ő tudta, amit a faluban csak sejtettek és még félve, suttogva beszéltek róla. Tudta, mert volt egy fekete-fehér sporttévéje, amit Marosvásárhelyről kapott karácsony előtt, és látta, hogy valami változás van, hogy puskák ropogtak, és a szabadságot hirdetik, kormány alakul, új kormány! Elmondta a szokásosnál rövidebb prédikációt, majd az istentisztelet végén felment az orgonához, és remegő, izgatott hangon így szólt:
- Kedves testvéreim, az új év első napján énekeljük el nemzeti imánkat, a Himnuszt – és előkaparta zsebéből a Korálból hiányzó, gyűrött kottalapot. Felesége, alig másfél éves fiával az ölében, rátette a kottatartóra a lapot és kisimította, a tiszteletes pedig remegő kezekkel nekikezdett orgonálni. A rossz állapotban lévő barokk orgona kegyetlenül és hamisan recsegett, de a sok ideje először megtelt templomban mindenki felállt, félve körülnézett, majd nekikezdett csendesen énekelni: Isten áldd meg a magyart…
Aznap, a délutáni istentisztelet után, amikor a lelkipásztor lejött a szószékről, Zolti bácsi felállt, kiment az Úr asztala elé, ahol a tiszteletes állt és jól hallhatóan így szólt:
- Tiszteletes úr, közkívánatra ismételjük meg azt a délelőtti jó szokásunkat! – és orgonakíséret nélkül rázendített a szabadságot hirdető Himnuszra.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!