2017. szeptember 26. keddJusztina
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
kissgabor.transindex.ro

ÁRRAL SZEMBEN ÚSZVA

Húsz esztendőm hatalom?

utolsó frissítés: 12:09 GMT +2, 2012. október 10.

Két ügy, ami megmozgatott bennünket: a Mikó ügyben elítélik a restitúciós bizottság tagjait, a Látó és a Vatra folyóiratokat "átszervezik". Ezek tükrében megkérdem: van-e az erdélyi magyar sajtónak tényleges hatalma?

Egyetemi éveim alatt azt tanultam, hogy az újságíró dolga, mondhatnánk kötelessége megkérdőjelezni tényeket, történéseket. Ha leegyszerűsítem, akkor legyünk kérdőjelek. Ha biztosak vagyunk magunkban, legyünk felkiáltójelek, de a mondat végére mindig kerüljön pont. Tény, giccsesen hangzik, kikiálthatjuk közhelynek, és jöhet a kritika: ejnye-bejnye, alig került ki az egyetem kényelmetlen székéből (mert pad már alig van modern egyetemi épületekben), máris nagy szavakkal lövöldözik, illik ezt ilyen fiatalon?


Én ebben az írásban nem fogok pontot tenni.

Megkérdőjelezni dolgokat viszont annál inkább. Tekintve, hogy közélettel foglalkozom a legtöbbet, nem hagytak hidegen az elmúlt hónapok történései, csak azt nem tudtam, miképpen kellene megközelíteni azokat a témákat, amelyek elözönlötték a sajtót a közelmúltban.

A probléma, ami folyamatosan gondolkodásra késztet a közelmúlt eseményei tükrében a következő: van-e az erdélyi magyar sajtónak tényleges hatalma? Nem véletlenül József Attila idézet a cikk címe. Ugyanis úgy érzem, hogy az erdélyi magyar sajtóra is vonatkoztathatóak a vers sorai:

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.


Ilyenek vagyunk egy kicsit mi is. Se apánk, se anyánk, csak úgy vagyunk valahol. Istenünk még-még akad, csak nem hiszünk benne. Hazánk van, de csak úgy emlegetjük sokszor, hogy az elvesztett haza, és sírunk a trianoni diktátum miatt. Szánk van, de azt nem csókra használjuk, hanem valami egészen másra (ha kiírom, a szövegszerkesztő egészen biztosan jelzi, hogy a nyomdafestéket, képernyőt nem tűrő kifejezést használnék). A gazdasági nehézségek fényében pedig egyenesen ironikusan hangzik ez a két verssor:

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.


No de József Attilától ugorjunk a mába. Két ügy, ami megmozgatott bennünket: a Mikó ügyben elítélik a restitúciós bizottság tagjait, illetve a Látó és a Vatra című szépirodalmi folyóiratokat "átszervezik". Ezek tükrében még egyszer megkérdem: van-e az erdélyi magyar sajtónak tényleges hatalma?

A kérdés akkor kezdett el foglalkoztatni, amikor a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) közgyűlése után készítettem egy interjút Karácsonyi Zsigmonddal, a szervezet elnökével. A MÚRE kiadott egy nyilatkozatot a Látó és a Vatra szépirodalmi folyóiratok átszervezése kapcsán, amiben tiltakozik a tervezett intézkedések ellen:

"Ha csak a Látó helyzetét vesszük figyelembe, amely országos, és hosszú évtizedeken keresztül az egyetlen magyar nyelvű szépirodalmi folyóirat volt Romániában, a megyei tanács elnökének szándéka egyértelműen arra irányul, hogy ezt a lapot megszüntesse, olyan lehetetlen helyzetbe hozván a szerkesztőséget, amikor senki sem vállalhatná a lap kiadását. (...) A MÚRE tagsága támogatásáról biztosítja mind a Látó, mind a Vatra szerkesztőségét, abban a törekvésben, hogy mindkét alkotó műhely őrizze meg saját önállóságát."

Az utolsó mondat láttán rákérdeztem arra, hogy állásfoglalások mellett, milyen eszközökkel szeretne a MÚRE nyomást gyakorolni a Maros Megyei Tanács elnökére. Természetesen azért, mert nem hiszem, hogy egy állásfoglalás, egy közlemény, vagy néhány újságcikk megállíthat egy ilyen folyamatot. Van azonban olyan, aki az erdélyi magyar média hatalmában hisz. Kicsit meglepődve hallgattam, amikor Karácsonyi Zsigmond azt mondta, hogy reméli, hogy a médiának van akkora hatalma, hogy nyomást tudjon gyakorolni, és visszafordíthassa a folyamatot. Bevallom, irigylem ezt a hozzáállást, én, ha az erdélyi magyar médiára vonatkozólag kéne erről beszélni, nem merném ez így kijelenteni, de bár lenne úgy, ahogy a MÚRE elnöke mondta.

A szó hatalom. (Grafika: Adorjáni László, címe: Ködösítő)



A szó hatalom, ezt tudjuk. A kérdés az, hogy ki tudjuk-e használni ezt a hatalmat, úgy, hogy az a közösség javát szolgálja? Hajlok arra, hogy inkább nemmel válaszoljam meg magamnak a kérdést, mint igennel.


A Mikó ügy kapcsán általam eddig még nem látott mozgósítás volt

(tény, fiatal vagyok, sok mindent nem láttam, amit szüleim, nagyszüleim, nálam 5-10 évvel idősebbek átéltek). Az Igazság Napján vegyes érzéssel futkorásztam fel-alá. Egyrészt jó volt tudni, látni, hogy ha nagy a baj, akkor van valamilyen hajlandóság az erdélyi magyarságban az összefogásra. Másrészt az motoszkált bennem, ami a Látó átszervezése kapcsán is megfogalmazódott bennem, hogy ha egy szűkebb réteget érintő ügyben kellene megmutatnunk, hogy vagyunk, és számítani akarunk, akkor hányan állnának ki a térre (legyen az bárhol) tűntetni? Nagyon konkrétan: hányan állnának ki Marosvásárhelyen a Látót megvédeni?

Bizonyosan nem lennének annyian, mint ahányan a Mikó ügyért felemelték szavukat Sepsiszentgyörgyön. Ebben az esetben két lehetőség marad. Erdélyi magyar politikai képviselőink és az erdélyi magyar sajtó felelőssége, hogy nyomást gyakoroljon azokban az ügyekben, amelyek fontosak számunkra, de nem érintenek tömegeket (tömeg alatt értsük az ezres tömeget, de ha százas sokadalomról beszélünk, az is nagy szó).

A kérdés továbbra is ugyanaz: van-e az erdélyi magyar sajtónak tényleges hatalma? Mert mindannyian, akik valamilyen vezető beosztásban vagyunk ilyen-olyan lapoknál, portáloknál, rádióknál, televízióknál, dicsekszünk azzal, hogy ennyi hallgatónk van, ennyi kattintás, ennyi néző, ennyi megrendelő.


Sakkó mi?

Mivel a román média nagyon nagy részére magyar ügyekben nem számíthatunk, ezért egyetlen eszköz marad, amivel azonban ritkán élünk. Ha azt írom, hogy magyar összefogás, akkor sokan keserű mosolyra fakadnak, vagy éppen kacagva hagyják el ezt a felületet, vagy elkapja őket a hányinger. Jogos. De helyezzük más kontextusba. Saját tapasztalataimból levont következtetés az, hogy egymagában sem az erdélyi magyar sajtó, sem politikusaink, sem az erdélyi magyar civil szféra nem lehet sikeres, bármilyen ügyet is képviseljen.

Ergo, egyetlen megoldási javaslatom – hangsúlyozom, hogy javaslat, amelyet vagy elfogadunk, vagy nem –, hogy átértelmezzük a magyar összefogást, áthelyezzük politikai síkról oda, ahol a helye lenne: magyar ügyekben, amikor nincs román médiatámogatás, a román politikusok ellenünk fordulnak, akkor csakis közösen léphetünk fel: egyház, civil szféra, politikum, sajtó. Közösen sikerülhet sok minden. Bármi nem, mert az árral szemben úszva, megtörténhet, hogy néhány karcsapásnak nem lesz eredménye, egy helyben állunk majd, de, hogy előbb-utóbb partra evickélünk, ilyen körülmények között inkább valószínű.

Naiv vagyok? Igen, minden valószínűség szerint. De jól esik.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!