SZAVAKAT KAPÁLUNK MONDATNYI BARÁZDÁKBÓL
Találkoztam egy nővel
Kiss Gábor utolsó frissítés: 11:31 GMT +2, 2013. május 8.Van az életemben egy nő. Sokszor változott már, mindig úgy éreztem, hogy az az egy nő az igazi, és mindig kiderült, hogy mégsem. Írom ezeket a sorokat egy nőnek.
BEVEZETÉS
Bevezetés 1. Találkoztam egy nővel. Meggyőzött arról, hogy érek valamit. Meggyőztem arról, hogy a kávét érdemes fahéjjal inni, és hogy jobb neki, ha elkísérem a bentlakás ajtajáig. Aztán meggyőztem, hogy velem lehet jókat beszélgetni, és ehhez nem kell kocsmába menni, elég, ha a bentlakás előtti padon üldögélünk. Meggyőzött róla, hogy játszunk. Bár nem tudtam a játékszabályokat, belementem. Meggyőztem magam, hogy uralom a játékot. Uraltam. Veszítettem.
...
Bevezetés 2. Találkoztam egy nővel. Magasabb volt mint én, és ez zavart. De úton hazafelé egy távoli városból, nagyon jót beszélgettünk. Aztán elmentünk sétálni. Megcsókoltam. Visszacsókolt. Aztán elmentem dolgozni. Majd megint. Majd eljött utánam a munkahelyemre. Nem szerette, ha cigizek. Miatta kevesebbet cigiztem, és általában a találkozásaink után. Egyszer elment valahová. Számomra örökre, bár visszatért néhány nap után, már nem kellett a jó beszélgetés. Beszélgettem. Elveszítettem.
...
Bevezetés 3. Találkoztam egy nővel. Csak úgy megjelent. Ismertem korábbról, és mégsem. Egy este alatt azt hittem, hogy megismertem, és mégsem. Kínos reggeli búcsúzkodás, kellemes esti viszontlátás, majd még egy. Majd követte még pár. Elmentem hozzá, ebédeltünk. Filmet néztünk, szilvesztereztünk. Másnap azt mondta, hogy szeretne szünetet tartani. Nem értettem. Majd megértettem. Szünetet tartottunk. Elveszítettem.
...
Bevezetés 4. Találkoztam egy nővel. Nem mertem neki elmondani. Álltunk egymás mellett, ültünk egymással szemben, és még mindig nem mertem elmondani. Elmentünk szórakozni, söröztünk, cigiztünk, kávéztunk, és nem mertem elmondani. Dolgoztunk, és nem mertem elmondani, sőt, amikor dolgoztunk, gondolni sem mertem rá. Megfogalmaztam szép mondatokat, amelyeket nem tudtam befejezni: szavakat kapálunk mondatnyi barázdákból. Dús virágcserepekkel beültetett sivatag. Közben beszélünk politikáról, tervezünk, dolgozunk, fényképeket válogatunk, és még mindig nem tudom elmondani. Elutazott. Elveszítettem.
...
Bevezetés vége. Olyan közhelyesen hangzik, ha kimondom, hogy szerelmes vagyok, hogy szeretném elkerülni ezt a kifejezést. Pedig találkoztam egy nővel. És ez azt is jelenti, hogy beleszerettem. És most tudom az időt, és tudom a helyet. És tudom, a történet minden megírhatatlan és megírható pillanatát. Tudom, hogy mit kellene tennem, tudom a szavakat, ismerem az értelmüket. Akkor kezdődik a pillanat, amikor a nap felkel egy lakhelyemtől távoli eseményen, és itt végződik, ezekben a sorokban, az olvasás pillanatában. Kimondani azt, hogy veszítettem, mindig fáj. Kimondani, hogy feladom a harcot, még inkább. Kimondani, hogy még mindig nem tudom elmondani, megfordítja a folyamatot. Elment. Szeretnék utánaszaladni, kézen fogni, kimondani, hazajönni. Vele, vagy nélküle.
Nyalogatom a sebeim. Szavakat kapálok, már nem is tudom, hogy honnan, hogy hol van az a mondatnyi barázda, amiből előjönnek szebbnél szebb kifejezések. Szépek, de mégsem találóak. Nem mondhatom azt neki, hogy szép, pedig az. Nem mondhatom, hogy gyönyörű, hiszen már annyian mondták, pedig az. Nem mondhatom, hogy szeretem, mert ezt a szót, amelynek értelme mély és titokzatos, már annyiszor használtam felelőlenül, hogy saját magam számára tartalmatlanná és hiteltelenné tettem. Nem mondhatom, hogy szeretem, mert nem vagyok benne biztos, hogy szeret. Szeret - nem szeret - szeret - nem szeret.
KÖZJÁTÉK - ÖNMARCANGOLÁS
Önmarcangolás 1.
- Még van egy kis idő, amíg elutazik, menj vissza, még ott van, mondd el.
- Nem tehetem, nem rohanhatom le az indulás előtt, amikor pakolni szeretne.
- Ha nem rohanod le, akkor egy életre elveszítheted.
- Ha lerohanom, akkor is elveszíthetem egy életre.
- Menj vissza, és csókold meg!
- Ha megcsókolom, akkor hogyan tovább?
- Ne a hogyan tovább érdekeljen, majd kialakul.
- Nem szeretem, ha valami kialakul, nem akarok kockáztatni.
Önmarcangolás 2.
- Elment, menj utána.
- Van munkahelyem, nem mehetek.
- Munkahelyed még lehet máskor is.
- Van felelősségem, nem mehetek.
- Felelősséget máskor is vállalhatsz, vállalj felelősséget az érzéseidért.
- Nem mehetek, túl sok a megkezdett és be nem fejezett beszélgetés.
- Lesz még idő beszélgetni, menj utána.
- Nem mehetek, nincs hova mennem.
- Utána mész!
- Nincs több kifogásom, és mégse megyek!
BEFEJEZÉS
Nincs kifogás. Nincs értelem. Nincs érv, és nincs érvelés. Hol utána akarok menni, hol elönt az önsajnálat. Hol szárnyakat ad a szerelem, hol lebénít. A fájdalmat nincs, amihez hasonlítsam. Vágta már el a kezem körfűész, a lábamat vinklivas, varrták össze a hasam, a hátam és az állam, és úgy érzem, hogy ezen fájdalmak összessége sem ér fel azzal, amit érzek. Tetézi ezt még egy adag tehetetlenség, a ki nem mondható szavak tömkelege. Találkoztam egy nővel. Mindenről meg tudott győzni, én semmiről nem tudtam őt meggyőzni. Nem tudtam magam se meggyőzni arról, hogy szeretem. Amikor elkerülhetetlen volt a felismerés, fájdalmasan rogytam össze azon a hajnalom az utca kellős közepén. Belekapaszkodtam a járda melletti kerítésbe, leültem a fagyos földre, és nem éreztem mást, csak azt, hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie. Írtam egy üzenetet, és tudtam, hogy nem kellett volna. Nem találtam a szavakat, és nem találtam az erőt se, hogy visszaforduljak. Nincs megoldás, visszhangzik ma is a felismerés, amit pontosan négy könnycsepp kísért a farkasordító hidegben.
Megismertem egy nőt. Úgy érzem, hogy elveszítettem.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!